Azt hiszem ebből a kultúrsokk dologból lesz még jópár. Ha végre sikerül valakivel többről is beszélni, mint arról, hogy hol lesz az esti buli, akkor egész érdekes dolgok derülhetnek ki. Például, hogy mit gondol egy török a kurdokról vagy egy indiai Európáról. Erről fog szólni ez a mostani bejegyzés.

A ma estém két beszélgetéssel telt. Egy elég hosszúval, meg egy közepesen hosszúval. Ráadásul végre sikerült átlépni a "szia-honnan vagy-mit tanulsz itt" kérdéskört és egy icipici bepillantást nyerhettem két általam viszonylag kevéssé ismert kultúrába. Van egy rendkívül kevéssé meghatározott feladatunk keddre a Finnek és Finnország kurzusra: Gyűjtsük valamit Finnországról, a finn emberekről, de akár külföldiekről is lehet. A kis csoportunkban Martina (cseh leányzó) ötletét valósítjuk meg. Azt találta ki, hogy kérjünk meg más cserediákokat, hasonlítsák össze a finn és a saját iskolarendszerüket. Nem az egész rendszert persze, hanem csak a szakot, amelyen tanulnak, miben vannak hasonlóságok és különbségek. Sajnos a mintánk nem reprezentatív, már csak azért sem, mert nem sikerült még az alapsokaságot sem meghatároznunk. Azonban ilyen módszertani aggályokon egy pillanat alatt felülemelkedtem. (Még kicsit kiabált a lelkem mélyén élő szociológus, hogy ennek mi az értelme azon kívül, hogy érdekes, de szegény szociológus nem talált meghallgatásra.)

Így aztán komoly előkészületeket követően kimentem a konyhába keresni áldozatokat. Azonban úgy tűnik a vasárnap nem egy konyhás nap a kollégiumban és az egész teljesen üres volt. Mirkó nem volt rest, gondolt egyet és bekopogott folyosótársaihoz: Fatimához és Ezgéhez.

Fatima rögtön behívott hangulatos leszőnyegezett szobájába, leültetett az ágyra és elkezdtünk beszélgetni, amely 2 órán keresztül tartott. Beszélgettünk Európáról, vallásról, az európai emberek mentalitásáról, Indiáról. Érdekes, hogy Indiából, egészen pontosan Új-Delhiből nézve miket gondolnak rólunk. Elöljáróban annyit, hogy Fatima a doktoriját végzi itt nemzetközi kapcsolatokból és angol irodalom volt a mesterszakja. A doktori után pedig tanítani szeretne az egyetemen. Tehát egy értelmes emberről van szó. Elmondta, hogy mielőtt Európába jött nem sokat ismert belőle. Tudta, hogy hol van Hollandia, Németország, még Belgiumról is hallott, de Finnországról azt gondolta, hogy valahol délen van, esetleg Afrikában. Ehhez képest jelentős meglepetés volt számára, hogy ide fel kell jönni a hidegbe és hóba... Azt is hitte Európáról (egészen ma estig), hogy az angol a második nyelv, kvázi hivatalos nyelv az európai országokban. Egészen meglpődött rajta, hogy ez nem így van, sőt rengeteg helyen, például Magyarországon viszonylag kevesen bírják az angol nyelvet, vagy bármilyen más idegen nyelvet. (Azt hiszem, hogy azért egy balatoni nyaralót bármelyik 20-80 év közötti magyar állampolgár ki tudna adni lajtamelléki akcentussal egy lipcsei kohómérnöknek és családjának.) Egy muzulmán származású indiainak a számunkra viszonylag egyszerűen elkülöníthető katolikus-protestáns-ortodox felosztás is rettentő bonyolult és önmagában a keresztény jelző nem jelent sokat (persze a kereszténységen belül is egyre kevesebbet). A Szentháromság titokzatos intézménye pedig egyenesen sületlenségnek tűnt számára, bár ezzel azt hiszem sok európai ember is hasolóképp van. Az is furcsa Fatima számára, hogy az emberek miért nem vállalnak több gyereket egynél vagy kettőnél. És ha együtt élnek, akkor már miért nem házasodnak össze. Igen, ezek azok a kérdések, amelyeket itt nyugaton élők jólneveltségből vagy nemtörődömségből nem teszünk fel, pedig nyilvánvalóak lennének. Számomra újdonság volt, hogy India ugyan angol gyarmat volt, de ahonnan Fatima jött kevesen beszélik a nyelvet, sőt egészen tizenkét éves koráig nem is hallott angol szót. Ekkor tanulta meg a latin ábécét, amely mint mondja, nem volt egyszerű.
Azt mondja, hogy az európaiak sokat dolgoznak. Látja, hogy a finnek reggel nyolckor már munkában vannak és sokszor egészen estig benn ülnek a munkahelyeken. Ez náluk nem szokás, legalábbis ennyire nincsenek leterhelve az emberek, mint itt. Lehet ugyan, hogy kevesebbet keresnek, de minden sokkal olcsóbb és az emberek szerinte legalább úgy ki tudnak jönni a fizetésükből, mint itt. Ehhez azt azért hozzáfűzném, hogy a finn egy nagyon szerény és egyszerű nép. Nem hivalkodnak, nem vesznek két évente új autót, nem csinálnak semmit fölöslegesen. Ez talán univerzálisan elmondható a finn néplélekről, persze csak ha van ilyen.
A felsőoktatás kapcsán a legnagyobb különbségkét említette a számonkérés jellegét. Indiában sok az előadás, kevés esszét kell írni és vizsgák vannak. Finnországban az önálló munka dominál, sok olvasás és írás szükséges a tanuláshoz. Ha feladnak 20 oldalt olvasni, akkor azt a 20 oldalt a legapróbb részletekig tudni kell. Itt többet adnak fel, viszont egy-egy olvasmányból a főgondolat számít. (Ez is bizonyítja, hogy az európai akadémiai élet kilóra adja a címeket és nem feltétlenül minőségre.)

Ezgé Törökországból származik, Ankarában tanul élelmiszermérnöknek. Most negyedéves a bachelor (alap) képzésén és idén fog végezni. Ő is muzulmán, azonban vodkát és sört iszik, sőt nagyon részegen még a szalonnát is megkóstolta. Mesélt nekem a török iskolaredszerről, amely úgy tűnt némkiépp hasonlít a miénkhez. Sok-sok elmélet és viszonylag kevés gyakorlat jellemzi. Az oktatók stresszelik a diákokat, munka közben mögöttük állnak és instruálnak. Azt mondja, hogy Finnországban az a jó, hogy jobban megtanulják a hallgatók, hogy a saját felelősségükre dolgoznak. A munkában nagyobb a szabadság és így kevesebb a stressz, mégis hatékonyan oldják meg a feladatokat. Szerinte a finn rendszer (legalábbis az ő tanszéke) gyakorlatorientált. Magyarországról nem sok dolgot tud, Közép-Európáról is csak annyit, hogy már nem létezik Csehszlovákia, holott Törökországban mindenki így hívja. Egészen nem sokkal ezelőttig meg volt róla győződve, hogy ez egy állam még most is. A kurd kérdés szerinte egy mesterséges probléma, amelyet a terroristák gerjesztenek. Igazából kurdok nincsenek is, az nem egy kisebbség. Aztán húsz perccel később már léteztek és ők bizony mind aluliskolázottak, sok gyerekük van és sírnak, hogy szegények. (Ismerős a narratíva? Csak nálunk nem akar elszakadni a fél Észak-Magyarország.) Szóval mégis kiderül, hogy kurdok azért léteznek, viszont még mindig nem ők, hanem a terroristák akarnak elszakadni, akiket Nyugat-Európa és Amerika pénzel, na meg talán kicsit Oroszország is. Ez az egész pedig a fegyverüzlet miatt van. Ki tudja, talán mind így van, ahogy Ezgé mondja. Egyébként Törökország igyekszik az EU-ba, az nem baj, hogy nagyjából a 85 százaléka Ázsiában van, hiszen mint mondja, Ciprus sincs Európában és mégis az egyik fele EU tag. (A másik azért nem, mert az Törökország - legalábbis Ankarából nézve biztosan.)

Így vagyunk mi itt Európában csehszlovákostól, angol nyelvestől, sok munkával, kevés gyerekkel és egy fura vallással. A "cigányozás" univerzális, csak az alanyai változnak a mondatok megmaradnak. Mi itt Európában szeretjük az gondolni, hogy a világ közepén vagyunk és mindenki ránk figyel, minket akar látni. Azonban érdemes leülni beszélgetni másokkal, hogy szerintük kik is vagyunk mi itt, milyennek látszunk. Garantáltan meg fogunk lepődni a tükrön, amelyet mutatnak nekünk.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.