A blogom két hónapig tetszhalottként vészelte át a telet a számomra nehéz és gondterhes időket. Sokszor nehéz volt, mert 2000 kilométer távolság a szerettektől még akkor is nehéz, ha létezik Skype és webkamera. Mindenkinek megvan a maga csordája/falkája/társasága, akikkel jól érzi magát, akiket jólesik megölelni, akikkel jó kezet fogni vagy éppen meginni egy korsó sört. Persze az ember olyan állat, hogy új helyen is igyekszik magának falkát találni. Nem is panaszkodom, kedves emberekkel ismerkedtem meg és talán egy-két ismeretség megmarad miután hazamentem akkor is. Meglepő, hogy kik azok, akiket jobban megkedveltem. Első körben olyanokat, akik szintén magyarok. Nyilván ebben az esetben nincsenek nyelvi nehézségek és a kulturális különbségek is minimálisak (szintén szociológuspalánták, vagy nem is annyira palánták már). Ezek után azokat kedveltem meg könnyen, akik kultúrájukban közel állhatnak a miénkhez. Szándékosan nem írom, hogy a magyarhoz, hanem inkább a kelet-európai, posztszocialista államokban felnőtt emberek kultúrájáról beszélek. Bizonyos tekintetben elérte a szocializmus a nemzetköziség álmát. Mindannyian ismerjük a csehszlovák, lengyel és szovjet rajzfilmeket. Belénk ivódott, hogy a kommunizmus félelmetes dolog, a politikusok lopnak és korruptak, emellett pedig kicsit bizalmatlanul tekintünk Oroszországra. Majd falkán kívüli emberekkel is jóban lettem, például dél-koreaiakkal, olaszokkal, indiaiakkal. Persze ebben a felsorolásban Olaszország azért még ugyanannak az erdőnek a falkája. India és Dél-Korea viszont határozottan távoli falkákat alkotnak. Sőt India például egészen sokféle falkát foglal magába, annyira, hogy van köztük több gulya is.

Az elmúlt két hónapban jártam Lappföldön, Lettországban és Észtországban. Megnéztem Helsinkit, Jyväskylät, Hämenlinnát. Itt járt a két fontos B-m (barátnőm és bátyám). Összetörtem a fényképezőgépem, elszakítottam a nadrágom. Lőttem néhány nagy gólt, elkezdtem aktívan is foglalkozni a szakdogámmal. Néhányszor csalódtam magamban, de aztán megpróbáltam talpraállni. Ebben segítenek. Most folytatom a blogom. Van még rá másfél hónapom, ez elég lesz arra, hogy rendesen bemutassam milyen is az én Finnországom.

  

2 komment

Címkék: én

A bejegyzés trackback címe:

http://szociofinn.blog.hu/api/trackback/id/tr351074527

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

PMirko 2009.04.20. 14:09:34

Az elsőzőket moderálni fogom vazze. :)