Mielőtt megérkeztem Finnországba azt gondoltam, hogy a finn egy rendkívül pedáns nép. Mindent időre megcsinál, mindent szépen rendben tart. Első itt töltött napomon azonban kezdett a oszladozni ez a jótékony előfeltevésem. Az egyetemre beérve mindenféle lapokat kitöltöttem, majd szerettem volna megszerezni a Learning agreementet (Ez egy háromoldalú szerződés az otthoni egyetemem, itteni egyetemem és köztem, hogy tanulni fogok). Azért lett vonla számomra szükséges, mert enélkül nehezen fogom megkapni az ösztöndíjam teljes összegét. Normális esetben nekik vissza kellett volna küldeniük postafordultával még novemberben. Ehhez képest fogalmuk nincs, hová tűnhetett az én papirosom, de láthatóan olyan nagyon nem is tartották ezt fontosnak. Majd több verziót is hallottam, hogy ez hol lehet. Ahelyett, hogy nyomozgatnám inkább újat készítettem, ez az egyszerűbb megoldás.

A következő meglepetés a tanszéki eligazításon ért. Az hagyján, hogy a honlapon össze-vissza vannak feltüntetve a meghirdetett kurzusok, de még a tanszéki titkárnak is csekély fogalma van róla, hogy mi lesz és mikor illetve hogyan tudunk rá jelentkezni. Elmondták, hogy a Nettiopsun (Ez a helyi ETR vagy Neptun. Még kevésbé járatosak kedvéért egy olyan rendszer, ahol az interneten keresztül tudjuk intézni tanulmányi ügyeinket.) (Legesleggyengébbek kedvéért: Az internet egy olyan hálózat, amely az egész világot összeköti egymással elektromos dróton keresztül. Erről némi ismeretterjesztőt tart az érdeklődőknek Vágási Feri itt.) keresztül talán fel tudjuk venni a tárgyainkat, talán nem. Ugyanis többnyire nincsenek meghirdetve. Viszont ne aggódjunk, mert a küföldieknek szóló honlapon nagyjából rajta van minden. Ha valami érdekel minket, akkor csak írjunk a tanárnak egy emailt és ő majd feltesz minket. Persze, ez így nagyszerű lenne. Írtunk is emailt a tanárnak egy tárgyból, mire ő rögtön közölte, hogy csak a Nettiopsun keresztül tudja elfogadni a jelentkezést. Bájos. Ezek után már meg sem lepődtem rajta, hogy több óra, amely erre a negyedévre volt meghirdetve hirtelen átvándorolt a következő negyedévre és azon sem csodálkoztam különösebben, hogy sikeresen az összes órát 12-14 óra közé szervezték, nehogy véletlenül a szerencsétlen Erasmus hallgató el tudjon járni 3-nál többre. Így szeretnék adományozni egy piros pontot az ELTE TÁTK oktatásszervezőinek, mert van, amiben a fejlett világ előtt járunk!

Zárásként még annyit, hogyha valaki itt tanulna Tamperében, a legkevésbé se lepődjön meg rajta, ha az egészre meghirdetett órái nem kezdődnek el negyed előtt. Az akadémiai öt percet itt rendkívül tágan értelmezik. Summa summarum, nyugaton (értsd: itt északon, de tőlünk gazdasági értelemben nyugaton) is vannak homokszemek a gépezetben. Persze sok dologban előttünk járnak, de jellemző módon én inkább a negatívumokkal kezdtem, nehogy még elbízzák magukat.

A bejegyzés trackback címe:

http://szociofinn.blog.hu/api/trackback/id/tr35874327

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

lulla-báj 2009.01.14. 09:59:37

:) vicces, mármint nyilván neked annyira nem, de hát úgyis megoldódik...vagyis remélem:D

Piros13 · http://www.gyerehokizni.hu 2010.05.19. 14:17:29

Szia!

Most találtam meg a blogod...
Én ugyan ebben a félévben hallgattam a Lapin Yliopiston, Rovaniemi egyetemén. Az oktatásszervezéssel teljesen ellentétes tapasztalataim voltak, bár mi WebOodit használtunk - ez is jelenthette a különbséget. Egyébként is mindenki nagyon segítőkész volt.

Ami meg az akadémiai öt percről nekünk még a legelső fejtágítón elmondták, hogy náluk minden óra :15-kor kezdődik egy régi hagyományon alapulva: az oktató akkor indult el az órára, amikor harangoztak, így a diákok is csak arra értek oda. Ilyen egyszerű :)